210 egy normális év volt, és csakúgy, mint az összes többi gyerek, aki abban az évben született Kamisu 66 városában, én is teljesen normális gyerek voltam.
De az anyám számára nem. A harmincas évei vége felé közelített, és meg volt győződve róla, hogy soha nem fog gyermeket szülni. A mi időnkben világra hozni egy gyermeket a harmincas éveidben nagyon késői terhességnek számított.
Továbbá az anyámé, Watanabe Mizuhóé volt a fontos könyvtárosi poszt. Az ő döntései nemcsak a város jövőjét befolyásolták, hanem bizonyos esetekben mások halálához is vezettek. Elviselni ezt a fajta nyomást nap mint nap, emellett óvatosnak is lenni a terhessége miatt nem olyan nehézség, amivel az embereknek általában meg kell birkózniuk.
Abban az időszakban az apám, Sugiura Takashi volt a város polgármestere. Ez maga is komoly munka volt. De azidőtájt, amikor én születtem, egy könyvtáros munkája összehasonlíthatatlanul nagyobb felelősséggel járt, mint a polgármesteré. Persze ez még mindig így van, de akkoriban valószínűleg még hangsúlyosabb volt.
Az anyám épp egy találkozó kellős közepén volt egy újonnan felfedezett könyvkollekció besorolásáról, amikor vajúdni kezdett. Ez több mint egy héttel a kiírt időpont előtt volt, de mivel a magzatvize minden előjel nélkül elfolyt, azonnal a külváros közelében lévő szülőotthonba vitték. Az első sírásom hangját nem egészen tíz perccel ezután lehetett hallani. Szerencsétlen módon a köldökzsinórom a nyakam köré tekeredett. Az arcom lila volt, és nem voltam képes rendesen sírni. A szülészeti asszisztens, aki még új volt a munkában, majdnem összeesett a pániktól. Szerencsére könnyű volt elvágni a zsinórt, és végül belélegeztem ennek a világnak a levegőjét, és kieresztettem egy egészséges sírást.
Két héttel ezután ugyanabban a szülőotthonban jött világra Akizuki Maria, aki később a barátom lett. Azon túl, hogy farfekvéssel született, hozzám hasonlóan neki is a nyaka köré tekeredett a köldökzsinór. Az ő állapota viszont sokkal súlyosabb volt, mint az enyém; már majdnem halott volt, amikor megszületett.
A szülész asszisztens, felfegyverezve a tapasztalattal az én születésemről, szemlátomást rendkívül nyugodtan kezelte a helyzetet. Ha csak egy apró csúszás is lett volna, és egy picivel később vágják el a köldökzsinórt, semmi kétség afelől, hogy Maria meghal.
Amikor először hallottam ezt a történetet, boldog voltam, hogy valamilyen közvetett módon megmentettem a barátom életét. De most, minden alkalommal, amikor ez eszembe jut, bonyolult gondolatok egész hulláma csap meg. Ugyanis ha ő sosem született volna meg, sosem veszett volna oda olyan hatalmas mennyiségű emberélet...
Térjünk vissza a történethez. Boldog gyermekkoromat szülővárosom buja élővilágával körülvéve töltöttem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése